2. Padok a dombtetőn – avagy rálátás a Kisfaludy, valamint a Szegedi Róza házra – “Irodalmár borászok”
INSTRUKCIÓ
ÉLŐVILÁG
Üdvözlünk Titeket a padoknál! Nagy utat tettetek meg, sok történetet hallgattatok végig és túl vagytok már pár feladaton is. Fújjátok ki magatokat, töltődjetek fel és élvezzétek a pazar kilátást a Balatonra! Különleges padokon pihentek, ezek segítségével ugyanis merítést kaphattok a Balaton élővilágáról, természeti kincseiről és a közeli látnivalókról is. Fussátok át ezeket a képeket, rövid leírásokat, ki tudja, talán felhasználhatjátok a későbbi feladatokban az infómorzsákat :)
KIHÍVÁS
Beszélgessetek arról, majd írjátok le, milyen balatoni állatként születnétek újra legszívesebben és miért! Engedjétek szabadjára a fantáziátokat!
BÓNUSZ
Ha érzitek a kreativitást magatokban, ráadásul a szerelem is fűt – mint ahogy fűtötte Kisfaludyt is, ahogy azt látni fogjátok -, akkor írjatok egy 4 soros szerelmes verset! De nem akármilyet! Tegyétek úgy, hogy közben felhasználtok egy, a padokon látott SZÓt!
INSTRUKCIÓ
Amíg pihentek és alkottok, hadd szórakoztassunk titeket egy kis szerelmi drámával, pajzánsággal, az eddigiekhez képest is újdonságokat tartalmazó bortörivel és egy kis feladattal!
SZTORI
Kisfaludy Sándor költőnknek, egy ősi nemesi család sarjának útját csupa szerelmi dráma szegélyezte, a jó kiállású huszártiszt született nőcsábász volt, hercegnők, táncosnők, nemes asszonyok válogatás nélkül áldozatul estek a badacsonyi Cassanovának. Így emlékezett vissza egyik kis kalandjára az ünnepelt táncosnővel, Maria Medinával:
“Soha, sohase felejtem el ezt a szeretett asszonyt, akinek karjai között a legbujább, de leggyönyörűbb szerelemnek ölében egy ideig boldognak vélém magamat”
A szívtipró hódításainak csak a 18 éves, zalai alispán lánya, Szegedi Róza tudott véget vetni azon a híres badacsonyi szüreten. Rózát hosszas udvarlás és néhány kaland után 1800-ban vette feleségül és ezzel egyidőben megvette a badacsonyi házát is, innen alkotott sok éven keresztül. Személye és költészete így tette híressé a badacsonyi tájat. A napóleoni háborút is megjárt költő így írt a nászéjszakájáról:
“Ha Napóleonnak a nászéjszaka annyira tetszett, mint nekem a miénké, úgy bizonyára a fél Európát nekünk fogja ajándékozni.”
Róza halála, így 30 évnyi hűséges házasság után Kisfaludy 60 évesen visszatért korábbi kalandozó életmódjához: korabeli sugar daddy-ként fiatal lányok társaságában kereste boldogságát.
SZTORI
A Kisfaludy házban gyakran vágtak csapra ürmös bort. Ez a bor nemcsak a főúri udvartartások nélkülözhetetlen csemegeitala volt, hanem a nemesi kúriák és társas összejövetelek népszerű szeszesitala is egyben, ezenkívül ismert jótékony hatása is az egészségre. Az egyéb élvezeti szerekkel feldúsított, jellemzően édes ízvilágú desszert bor, az ürmös, nevét a fehér üröm gyógynövényről kapta. ”A badacsonyi főtt ürmös egész hazánkban a legjobbak közül való”- olvashatjuk egy Kisfaludy korabeli visszaemlékezésből (Magyarország geográfiai szótára, 1851).
VICCES TÉNYEK
Egy eredeti kéziratos recept szerint a következő hozzávalókra van szükség egy jó ürmöshöz: 1 akó, vagyis 56 liter borhoz: 4 lat üröm, 2 lat ezerjófű, 1 lat narancshéj, 1 lat citromhéj, koriander és csillagánizs.
SZTORI
Krúdy Gyula Asszonyságok díja című művében a borszemiotákának, azaz a különböző érzékszerveinkkel felfogott ingerek képzettársításának emléket állító borkedvelő költő érdekesen ír a badacsonyi borról:
„A boroknak éppen olyan különböző nevük van mint az embereknek. Ha egy embert Érmellékinek vagy Hegyaljainak hívnának, nem lehetne róla rosszat feltételezni távolról sem. A neveknek szaguk van, amelyek nyomban megütik az ember orrát, amint hallja őket. Lehet-e elképzelni egy embert, akit például bakatornak hívnak: valamely vérszegény, életúnt alakban, halotti fehér harisnyában és papírszínű füllel? Ellenkezőleg: életerős, vérpiros, harsogó hangú és nadrágszíjukat bíbelő emberek jutnak eszünkbe….Vagy például Badacsony borát kóstolgatja az ember bús magányos délután egy sötét kis ivóban-nemde eljön hozzá látogatóba a püspök keresztjével megjelölt hegy, a szigligeti öböl és a messzi fehérlő országút, amelyen a kopasz Kisfaludy úr bricskája zörög a házi perpatvarok elől a pincébe?”
Hamvas Bélánál is találkozunk hasonló borfilozófiával – A bor filozófiájá-ban :) :
“De tudjuk, hogy nincs általános bor, mint ahogy nincsen általános ember. Van János, Pál, Bertalan, Károly, Lajos, és van Sári, Borbála, Anna, Magda. És van somlai, pannonhalmi, arácsi, kiskőrösi. Sőt van bora minden évnek, minden gazdának, minden hordónak. Valamennyi bor egyetlen istenség alá tartozik. ”
BESZÉLGETÉS
KIHÍVÁS
Tárgyaljátok ki és írjátok le, milyen embernek képzelitek el a Kéknyelűt! Nőről vagy férfiről beszélünk? Fiatalról vagy idősebbről? Gondoljátok végig, milyen személyiségjegyekkel rendelkezik, milyen a habitusa és a vérmérséklete!
KIHÍVÁS
Irodalmár borászokból nincs hiány, a következő kérdés is egy ilyen személyiséghez kapcsolódik. Ki lehet ő? Az „Egy magyar nábob” honoráriumából 1853–ban vásárolt egy kisebb telket a Svábhegyen, ahol szőlőt termesztett, és a magyar szőlőfajták elhivatott borásza lett.
INSTRUKCIÓ
Induljatok el a 3. állomás felé. Az utatokat egy híres magyar költő fogja mutatni.
Segítségképp íme egy fordítás részlet tőle:
“S mit szólnál, ha a régi láng
Fellobbanna ma és szőke Chloé helyett
Hozzád kötne a vágy megint,
Ajtóm újra neked nyílna ki Lydiám?
Szép csillag Calais ragyog,
Náladnál meg a bősz Ádria sem vadabb,
Nád sem hajladozóbb, de nézd!
Csak véled tudok én hálni is, élni is!”
BESZÉLGETÉS
Séta közben a következő pont felé haladva, meséljétek el egymásnak, mi volt az eddigi a legfurcsább randi élményetek vagy legmeghatározóbb szerelmi történetetek!
INSTRUKCIÓ
Ha útközben találkoztok a reformkor nagyjaival, tudjátok hogy jó helyen jártok! (Kisfaludy Károly, Kisfaludy Sándor, Szegedi Róza, Deák Ferenc, Déryné, Eötvös Károly, Pauler Tivadar, Ranolder János, Ramasetter Vince, Poltenberg Ernő.)
Haladjatok el a Szoborpark mellett és bátran lépdeljetek tovább. Egy tábla fogja jelezni a helyes irányt az Ibos Ferenc út felé.